Fotótár

Lopott álmok, Tat Galéria, Budapest, képek a vernisszázsról

 
Lopott álmok
  




Mányoki Endre: Ötven év magány
Az írás az Irodalmi Jelen portálon olvasható, itt láthatók további szövegek Pinczés József alkotásaira. Köszönjük, hogy meglátogatja a http://www.irodalmijelen.hu/ portált is.


Nem szeretem a képeket olvasni. Irodalmár vagyok, ez lenne pedig a természetes. Sokan, írók, így is közelednek a képekhez: elmondják, amit róluk szavakban el lehet. Én nem tudom.
A képek befogadása nem nyelvi természetű. A kép érzéki műtárgy, már fogantatása idején is ez a karaktere. Legkivált az olajfestménynek. Sosem festettem vászonra olajjal, de érzem így is a kezemben a ragadást, a simulást, a rétegződést és alakulást foltokból, pászmákból, fényekből. Érzem a közel vonzását, a szaglászásig. És a kényszermozgást a képből kifelé. Befelé, kifelé, folyton.
A jó festmény egészben hat, egészként működik. Befogadása szinte villanásszerű és közvetlen. Az értelmező elme ezután kezd működni, mintha lenyomozná az élmény okát, a hatás mikéntjét; mintha bejárná egy folyó forrásvidékét. Ezt, amikor a rációra bízzuk a befogadást, nevezhetjük másodlagos élménynek. (Az irodalmi mű, kiváltképpen a próza, éppen fordítva dolgozik: az olvasó lassan épít föl egy világot, és ebben a lassú építkezésben a tér, a látvány, az élet ezernyi rekvizítuma, még a hiányok is, egy soha végképp össze nem álló egésszé szervesülnek.)
Pinczési festészetében ez a két hatás mintha egyszerre kívánna érvényesülni. Nem mindig és nem egyaránt, de jellegzetes módon a képek szinte egy időben ütnek és mozdítanak meg. A néző, legalább is én, a látvány befogadásakor azonnal erős kényszert érez, hogy belépjen a képmezőbe, és rész vegyen (részt kérjen) a történésből. Ezzel egyszersmind ambivalenciák egész szövevényébe sodorja magát, hiszen még nem nyugodott meg (izgult fel) eléggé a vizuális hatástól, s máris be akar kapcsolódni valamibe, ahová csak az értelme vezetheti el.
Ez a történést, értelmezést kereső ráció újra meg újra képi kihívásokkal szembesül, olyan szépségekkel és izgalmakkal, amikhez nem az eszével szeretne hozzátapadni. Bele is veszne szívesen a látványba, ha ugyanebben a pillanatban el nem hívná egy másik, és a kettő között azonnal nem kívánna kapcsolatot találni. Kijjebb hátrál, és még több elbeszélést talál, még több dilemmát.
A szemlélő, én, lassanként meggyőzi magát, hogy nem kell folyvást úton lennie. Elfoglalhat egy olyan pozíciót (képtől függ, hogy a tér melyik pontján), ahonnan nem szükséges elmozdulnia. Ráébred, hogy ez a mesét élvező gyerek, a mítoszt megélő felnőtt státusa és helyzete. Kicsit távolabb az érintéstől, de közel az élményhez.
A Száz év magány elején láthatjuk ezt egészen precíz leírásban:
“– Most cáfolhatatlan bizonyságot fogunk nyerni Isten végtelen hatalmáról. – A ministráns odavitt egy csésze sűrű és gőzölgő csokoládét, amit Nicanor atya egy szuszra fölhajtott. Majd zsebkendőt húzott ki az ujjából, megtörölte a száját, széttárta a karját, és lehúnyta a szemét. Nicanor atya ekkor tizenkét centire a föld fölé emelkedett.”
A kép itt is többszörösen rétegzett: Nicanor atya 12 centivel a föld fölött bebizonyítja Isten létezését. A hívők néhány centire ettől a jelenettől “a jelenség isteni eredetét nem vonhatták kétségbe.” És az olvasó néhány centire a szövegtől és a benne foglalt képtől mindezt magában fölépíti. Mondhatni: így teljes a világ.
Noha így sem, természetesen. Pinczés festményein sem, a regényben sem. Bennünk sem, a mesében sem és a mítoszban sem. A valóságban sem és az emlékezetben sem. Csak az ambivalenciák sűrűjében az, csakis ott teljes. Élmények és értelmezések újra- és újraformálódó rendjében.
Nézzünk meg egyet közösen. A legjobb választás talán a Kilégzés volna, de azzal a most lehetőnél több időt kellene együtt tölteni. Cím nélkül – igen. Nem befolyásol semmi.
Első élményem: a fények, melyek szinte abszurd rendben, minden irányból s minden irányba áramolnak. A terükben állok, de nem érzem térnek. Síknak sem. Nem érzem valóságosnak, de misztikusnak sem. Mégsem bánt, hogy belekeveredtem. Szemlélődöm, mint egy hitetlen a templomi tavaszban, nyárban. Aztán elkezdem a helyemet keresni, s persze benne. Ehhez közelebb kell lépnem, hiszen a fényben és a fényből ismerősnek tetsző alakok, alakzatok bontakoznak. Próbálom őket azonosítani: asszonyok, gyermek, sámli, luftballon, házfal, ablak, szarka, ugróiskola, híd, valami marha-forma állat, Nap… de egyikkel sem jutok többre a semminél; a Nap fekete, a híd talán csak Csontvárytól híd, de lehet, hogy Szőnyitől, akkor viszont vasúti töltés vonat nélkül… az emberek inkább bábúk, a kisgyerek talán röpülni szeretne, de a léggömb nem emeli el; a fal légnemű; és az ugróiskola: kartondoboz, széthajtogatva.
A rendszeralkotó szándék kibicsaklik: nem találok érvényes narratívát, ami a képelemeket egymással összekötné. S maga a vizuális rendszer se arra sarkall, hogy magában a szerkezetben keressek táplálékot az értelmemnek. Közelről a festmény éppen annyira fragmentált, olvadékony, mint amennyire messzebbről nézve foltszerű. A részek közelről szemlélve kitárulnak, az egész pedig mintha nem akarna egységgé összeállni.
A Cím nélkül nem segít. Nem sugalmaz jelentést, nem nyújt impulzív, érzéki élményt. Magamra hagy a dilemmáimmal, az ambivalenciáimmal. Egy kép, amin semmi sem önmaga, de az ellentéte sem, a hiánya sem, a funkciója sem. Egy kép, amelyen minden tárgy egyedül van, és mindenki magányos – mégis, a legmagányosabb én vagyok, a néző.
Közel mehetek, miként a falu népe Nicanor atyához. De a megváltás esélyét nincs semmi, ami fölkínálná. Még a csoda kétsége sem. Ez történt velünk az elmúlt 50 pazarló év alatt. Legalább is Pinczés mester szerint. Ha gondolt valami ilyenre egyáltalán.

Pinczés József a Virág Judit Galériában


Pinczés József Budapest áramlat című kollektív kortárs kiállításban látható a Virág Judit Galériában, 2011. május 27-től június 30-ig. A Virág Judit Kortárs Galéria 40 év alatti festőművészeknek kiírt pályázati felhívására több mint 200 pályázat érkezett. A szakmai kuratórium fáradságos és nehéz döntés után a következő 11 művészt válogatta be a Budapest Áramlat című kiállításra: Csató József, Debreczeni Imre, Fridvalszki Mark, Király Gábor, Kristóf Gábor, Mátyási Péter, Pinczés József, Sándor Krisztián, Szentesi Csaba, Szőke Krisztián, Töröcskei Bence. 
A szakmai kuratórium tagjai voltak: Topor Tünde művészettörténész, az ArtMagazin főszerkesztője, Fenyvesi Áron művészettörténész, a Trafó Galéria vezetője, Készman József művészettörténész, a Műcsarnok Kurátori Osztályának Produkciós Vezetője, Ledényi Attila művészeti kommunikációs szakember, az Edge Communications igazgatója, Sárvári Zita a Virág Judit Kortárs Galéria és a kiállítás kurátora.
A csoportos festészeti kiállítás célja, hogy bemutassa a ma Magyarországon uralkodó legújabb festészeti tendenciákat, a legújabb stiláris utakat, egyéni hangvételeket. Galériánk számára az is fontos, hogy kiállítási programjainkkal kihangsúlyozzuk a festészet folytonosságát és ezen új irányzatok bemutatásán keresztül élénkítsük a közönség és az újgenerációs festőművészek kapcsolatát. A 2011. május 27. és június 31. között megrendezésre kerülő kiállítás rendhagyó kurátori munka mellett szerveződik. 15 meghívott művész mellett, 15 pályázati úton kiválasztott művész kap bemutatkozási lehetőséget a Virág Judit Kortárs Galériában.

2011. március 1 és április 12 között a TAT Galéria Kortárs kontextus című kiállítási sorozatának kiállítása Korlátok a fejedben vannak.





Kortárs kontextus IV. - Korlátok a fejekben...